Hírlevél

Velence 2005 HE Kupa - 2010

Galéria » Képek, videók, cikkek » Velence 2005 HE Kupa - 2010

Velence 2005 HE Kupa - 2010
Sukoró, Kenu pálya
Szeptember 5.

Az idei évben ismét megrendezésre került a Velence 2005 HE egyesületi horgászversenye, melyen az egyesület alakulása óta most vettek részt a legtöbben. A közel 1200 fős tagságból, 77 versenyző 4 kategóriában indult, amatőr, profi, női és ifi kategóriákat hirdettünk meg. Kísérők is szép számmal vettek részt a rendezvényen, a versenyzőkkel együtt összesen közel 100-an jelentek meg a helyszínen.

A verseny helyszíne ismét a Sukorói kenu pálya volt, ahol reggel 6:30-ra volt meghirdetve a találkozó. A verseny előtt megtartottuk az egyesület éves közgyűlését, melyen részleteiben tárgyaltuk az egyesület előző évi gazdálkodását, meghallgattuk a titkár és a felügyelő bizottság beszámolóját, valamint jelölő bizottságot választottunk a jövő évben esedékes tisztújításhoz.

A közgyűlést a regisztráció és sorsolás követte, egy kis reggelivel egybekötve. A verseny az amatőr és női kategóriában résztvevők számára négy, míg a versenyzők és ifik számára három órásra lett meghirdetve. Mivel néhány megcsúsztak az időben, így az amatőr kategória kezdési időpontját végül negyed órával csúsztattuk, hogy mindenki időben elkészülhessen.

Íme a helyezettek:

Amatőr kategória:

Helyezés Név Fogott súly
I. Deák Imre 4040 g
II. Túróczi Csaba 3910 g
III. Gresschner Jácint 3750 g
IV. Bula András 1930 g
V. Katona Zoltán 1860 g
VI. Vass Ferenc 1760 g
VII. László Béla 990 g
VIII. Varga Zoltán 870 g
IX. Fehér Árpád 600 g
X. Kaposy László 590 g


Profi kategória:

Helyezés Név Fogott súly
I. Faragó Zoltán 3820 g
II. Kocsis László 3100 g
III. Várhelyi Ferenc 2570 g
IV. Gábor András 1920 g
V. Dienes János 1900 g


Női kategória:

Helyezés Név Fogott súly
I. Kincses Imréné 210 g (3 db hal)
II. Fekete Józsefné 210 g (1 db hal)


Ifi kategória:

Helyezés Név Fogott súly
I. Tóth Dominik 920 g
II. Mocsári Csongor 240 g
III. Nagy Roland 190 g
IV. Merbler Zoltán 130 g
V. Nagy Krisztián 20 g
VI. Bukor Csongor 0 g
VI. Mocsári Máté 0 g
VI. Ifj. Lakatos László 0 g
VI. Moncz Dániel 0 g
VI. Rácz Máté 0 g


A verseny 13:00-kor ért véget minden kategória számára. A mérlegelés után (képek a cikk végén) ismételten ebéddel vendégeltük meg a résztvevőket, a babgulyást ismét a főszakácsunk Csabi készítette és rendkívül jól sikerült.

Az ebéd végeztével került sor az eredményhirdetésre, ismét rengeteg szép és értékes díjat osztottunk ki, melyről képeket lejjebb láthatnak. Az amatőr kategóriában az első 10, a versenyzői kategóriában az első 3, a női kategóriában az első 2, míg az ifi kategóriában minden versenyzőt díjaztunk. Nagyon jó hír, hogy idén kiemelkedően sok ifi versenyzőnk volt, ez jót tesz a sportágnak.

Bízunk benne, hogy minden résztvevő jól érezte magát és jövőre is találkozunk ezen a rendezvényen, talán még ettől is többen.

Köszönjük a részvételt mindenkinek!

A Velence 2005 HE és a Fogas Horgászbolt csapata

 

  
 

Hozzászólások

  • Link hozzáadása:
  • facebook.com